Gardena termékújdonságok 2010-ben

A tavalyi év gazdasági válsága, szerencsére nem tette munkanélkülivé a Gardena fejlesztőmérnökeit, sőt talán még lendületet is kaptak általa, hiszen olyan területekre merészkedtek, ami a cég termékpalettáján újnak számít. Ilyen újdonság  benzines fűnyírók családja, és az  elektromos láncfűrész is.  Az elektromos sövényírók is ergonómikusabb kialakítást kaptak. Nézzük át pár szóban ezeket a termékeket!

 Benzinmotoros fűnyírók

 

Három típusa kapható Magyarországon, mindegyik típus a jól bevált Briggs motor különböző teljesítményű változatával szerelve. 

Ezek közül 51VDA típusú fűnyíró motorját emelném ki, amely a 675, 190 ReadyStart névre hallgat. Kialakításának köszönhetően nincs szükség szívatóra és attól sem kell tartanuk, hogy a motor esetleg a túl sok felszívott benzin miatt lefullad. Az indítózsinór egyetlen rövid rántásával a motort működésbe hozhatjuk.

 

A három típus közül kettő önjáró: a 46VD egy fokozattal az 51VDA pedig szabályozható sebességgel könnyíti meg munkánkat.

A ház fűkidobó nyílása lezárható ezáltal a fűnyírók mulcsolásra is alkalmasak.

Egyedi tulajdonságnak számít a piacon a vízcsatlakozóval ellátott ház. Egy gyorscsatlakozós tömlővel rácsatlakozva, egyszerűen vízzel kitisztíthatjuk  a vágófelületet anélkül, hogy a fűnyírót a talajtól elmozdítanánk.

Az ergonómiát és a kezelhetőséget mind a három típusnál szem előtt tartották a tervezők:

  • gumival bevont tolófogantyú
  • állítható magasságú tolókar
  • összecsukható rudazat a könnyű szállítás és tárolás érdekében
  • speciális bordázattal ellátott golyóscsapágyazott kerekek
  • megnövelt átmérőjű hátsó kerekek a könnyeb irányíthatóság érdekében
  • rugós rásegítésű központi magasságállítás
  • ütésálló fém ház
  • optimalizált nyesedékgyűjtő rendszer  

A termékek részletes leírása webáruházunkban található, illetve itt a termék nevére kattintva:

Gardena benzines fűnyíró 46V

Gardena benzines fűnyíró 46VD

Gardena benzines fűnyíró 51VDA


 Elektromos láncfűrész

 

Az ember ha láncfűrészről beszél, akkor csak a benzinmotoros változatok jutnak az eszébe. Való igaz, hogy egy erdőben nem sok hasznát vennénk egy hálózatról működő készüléknek, de sokan vannak akik sosem járnak erdőbe fát vágni, viszont a tüzifát  rönkben vásárolják és saját maguk oldják meg az összeaprítását. Ilyenkor egy elektromos láncfűrész már jelentős előnyökkel bír benzines társaival szemben. Mik is ezek az előnyök:

  • legelsősorban az ára: egy elektro-motor ára sokkal kedvezőbb egy robbanó motorhoz képest.
  • kezelés: nincs szükség üzemanyagra, gyertyák tisztítására, motor karbantartására
  • hang: sokall csendesebb benzines társainál, ami egy lakott környezetben fontos szempont lehet

 

A Gardena elektromos láncfűrészek ráadásul ugyanolyan kényelmi és biztonsági funkciókkal rendelkeznek, mint a felsőkategóriás benzines társaik:

  • optimális súlyelosztás
  • szerszám nélküli egykezes láncfeszítés
  • vezetőlemez felhelyezését mágnes segíti (3519, 4020)
  • gyors-stop: a lánc 0,15másodperc alatt megáll
  • olajszint ellenőrző ablak
  • körbefutó fogantyú, minden vágási helyzethez optimális

Három típus létezik 1800, 1900 2000W-os motorral.  35és 40 cm-es vezetőlemezzel (típustól függően).

3/8" láncosztás és a 10-15m/sec láncsebesség biztosítja a megfelelő vágásteljesítményt.

 

Elektromos láncfűrész CST3518

Elektromos láncfűrész CST3519-X

Elektromos láncfűrész CSI4020-X


 Elektromos sövénnyíró

 

EasyCut42

Ergonómikus fogantyú, optimalizált késgeometria, ütközésvédő, kábelrögzítő. Ezek a tulajdonságok jellemzik ezt a könnyű megbízható, csendes készüléket.

ErgoCut48

90o-ban elforgatható vágószerkezet segítségével mindig ideális vágópozíció biztosíthat. A leggyakoribb használati mód az oldalirányú vágás, mely így egyszerűen, átfogás nélkül, biztonságosan végezhető.

Lézerrel vágott precíziós kések, megtartják a vágandó anyagot és hatékony munkavégzést biztosítanak.

 

EasyCut 50-Li

Kábel nélküli szabad nyírás,hosszú élettartamú nagy teljesítményű Li-ion akkumulátorral működő sövénnyíróval.

Kb. 60perc (hatékony munkavégzés ebből kb. 30perc) működési idővel és cserélhető akkumulátorral.

 

Termékek részletes leírása megtekinthető itt:

Elektromos sövénnyíró EasyCut 42

Elektromos sövénnyíró ErgoCut 48

Akkus sövénnyíró EasyCut 50-Li


Vízkonnektor

Megváltozott  formával, praktikusabb kialakítással került forgalomba a vízkonnektorok új generációja. Besűlyeszthető gömbölyű zárófedelet és kivehető szűrőt kapott mely megakadályozza a doboz elszennyeződését.

Ugyanilyen formaváltozáson esett át a földbe telepíthető csatlakozódoboz és vízelzáró doboz is.

 

A vízkonnektorról: földbe telepített rendszerelem, melynek segítségével vízvételi helyet hozhatunk létre a kert különböző pontjain. Ezután már nem kell hosszú tömlővel bajlódnunk, csak rácsatlakozunk egy gyorscsatlakozóval a konnektorra és már folyik is a víz. Automatikus szelep megoldása segítségével csatlakozáskor a vízátfolyás azonnal megindul, ha pedig a tömlőt leválasztjuk a vízkonnektorról a víz útja azonnal elzáródik. Folyamatosan nyomás alatt lehet, ezért nem kell külön a csapig elsétálni, ha locsolni szeretnénk.

 

Vízkonnektor 

Vízelzáró doboz

Csatlakozódoboz

 

Főmenü

Ugrás a webáruházba